Interjú Krausz Emmával

Krausz Emmával, a Twister Media [bekezdés]-pályázatának egyik győztesével volt szerencsém interjút készíteni. Beszélgettünk írásról, a pályázatról, és az LMBTQ sem maradhatott el.
Emma bejegyzéseit a blogján és Facebook oldalán követhetitek.

És akkor lássuk az interjút! Köszönöm szépen Emmának a lehetőséget!

 

Ez az első megjelent könyved. Mióta foglalkozol az írással és milyen érzés volt a pályázat folyamata, amíg kihirdették a nyerteseket?

Komolyabban körülbelül hét éve kezdtem el foglalkozni az írással. Ez idő alatt autodidakta módon és írótanfolyamokon képeztem magam. Több novellát leadtam versenyekre, de csak tavaly, 2017-ben határoztam el magam, hogy részt veszek egy regénypályázaton.

Hihetetlen élmény volt végigkövetni a történéseket. Nekem már az megelégedéssel szolgált, hogy leadtam egy regényt, időre végeztem a pályázati anyaggal. Még nagyobb öröm volt, amikor megláttam, hogy a legjobb tizenötbe válogattak, majd a legjobb hat, nyertes pályázó között olvashattam a nevem. Most se hiszem el teljesen, még mindig a hatása alatt vagyok.

 

Hogyan jött a történet ötlete? Hiszen az LMBTQ téma már önmagában is érdekes és megosztó, te pedig mindezt egy iskolába helyezted.

Szerettem volna egy nyers, őszinte ifjúsági regényt. A kezdettől LMBTQ történetnek szántam, és emlékszem, hogy sokáig csak a nyitójelenet volt meg a fejemben. Ezt rögtön le is írtam, és hétről hétre kísérleteztem a stílussal és a cselekménnyel. Egy időre megtorpantam a harmadik fejezetnél, de végül sikerült továbbfolytatnom. Mindeközben sok pedagógiai és pszichológiai cikket olvastam, ezek rengeteget segítettek a vázlatkészítésben, sokat merítettem belőlük.

 

Mennyire követed a magyar LMBTQ megjelenéseket? Mi a véleményed a Szólíts a neveden sikeréről?

Egyre több LMBTQ könyv jelenik meg a hazai piacon, ami már önmagában jó, szélesíti a látókört, érzékenyíti az olvasót. Örömmel követem és szorgosan írom a listámat, hogy miket kell feltétlenül elolvasnom. Többek között a Szólíts a neveden regény is szerepel rajta. Sokat hallottam róla, a beharangozókat is láttam, a film sikere miatt is boldog vagyok, de igyekeztem minden kritikát elkerülni, hogy ne befolyásolja semmi az olvasásélményemet. Ez most sikerült. (Bezzeg a Star Warsnál!) Hamarosan nekikezdek, aztán többet is mesélhetek. 🙂

 

 Honnan merítesz még ihletet? Van olyan személy, író, aki inspirál?

Elsősorban a mindennapi élet inspirál, életképek a BKV-n, az utcákon, a panelvilágban. Másodszor ott van a zene. Az Osztálykép kevesebb lenne zene nélkül, hiszen minden szereplő mellé kigondoltam egy-egy számot. Ezek segítettek, ha elakadtam, úgy működtek, akár az átolvasás, általuk belehelyezkedhettem a szereplők fejébe, könnyebben ráhangolódtam a regényre. Legalább ennyit számít, ha a barátaimmal vagy a családommal beszélhetek, ritka nagy szerencsém, hogy ennyire támogatnak. Aranyat érnek.

Sokat kísérletezem a stílusokkal is, és ahogy régebben Baricco vagy Murakami történetmesélése fogott meg, most inkább függetlenül az írótól csak a narrációs megoldásokat figyelem. Mindenesetre mind a mai napig hatással vannak rám az olvasásélményeim, többek között a John Green-regények.

 

Hogyan éled meg a kiadás folyamatát? Kellett valamin változtatni az eredeti regényhez képest?

Mindenki a legnagyobb odaadással dolgozik a regényen. A szerkesztőmmel is rögtön megtaláltuk a közös hangot, ezért is volt jó látni, ahogy a munkával folyamatosan változik a regény, a mondatok a helyükre kerülnek.

Túlnyomó részt a szöveg stílusát egységesítettük, valamint átgondoltuk a szereplők motivációját. Éppen ezért az egyik karakter okozott némi fejtörést, de sikerült az ő szálát is maradéktalanul lezárni.

Bár azt tartom, hogy egy szöveg ‘sosincs kész’, elengedtem a kezét. Kerek egész akkor lesz, ha az olvasó is hozzáteszi a gondolatait. Innentől kezdve izgulok és remélem, hogy kialakul egy párbeszéd. 🙂

 

Gondolkozol már a következő regényed ötletén?

Mostanában a Pandóra arcai munkacímen futó regényemen dolgozom. Történelmi-romantikus, 19. században játszódó nő- és családtörténet. Főszereplői három, ki-ki a maga keresztjével küzdő lánytestvér. Egyetlen vágyuk, hogy megismerjék önmagukat és boldoguljanak a kor szabta keretek között.

Továbbá számtalan ötlet motoszkál a fejemben. Ezek egyelőre csak hangulatok, képek, morzsák. Remélhetőleg ezek az apró morzsák a későbbiekben segítségemre lesznek megtalálni az utat az újabb történethez. Addig egy külön jegyzetfüzetben írom fel őket.

 

Mit üzensz azoknak, akik indulni szeretnének a következő [bekezdés] pályázaton?

Mindenképpen induljanak rajta, nagyszerű lehetőség ez a tehetségprogram. Továbbá higgyenek a szinopszisukban, a regényük erejében. Csak ők mesélhetik el a saját történetüket. Bátorság!

Nagyon köszönöm az interjút!

Szeretettel,

Emma

 

A regényről egy kis kedvcsináló:
Az Osztálykép egy LMBT ifjúsági történet a felnőtté válásról, a gyászról, az emberi gonoszságról és az elfogadásról.
Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel.

Az Osztálykép elsősorban az útkereső kamaszokhoz szól, de bárkit elgondolkodtat, aki nyitott az őt körülvevő színes világ mozzanataira, az első szerelemre, csalódásokra és újrakezdésekre.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: